Váci látogatás 2015

Október 6-11. között iskolánk 38 diákból és négy kísérőből álló küldöttsége Vácra látogatott, ahol az Árpád Fejedelem Általános Iskola iskolanapi rendezvényein vettünk részt.

Hosszú utazás után érkeztünk Vácra, ahol vendéglátóink már nagyon vártak az iskola étkezdéjében, finomságokkal és ajándékokkal köszöntöttek minket.

Szerdán Poroszlóra kirándultunk, ahol a Tisza-tavi Ökocentrumban megcsodálhattuk Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerét, amiben hazai halakkal és egyéb élőlényekkel ismerkedhettünk szakszerű vezető segítségével. Hajókáztunk a tavon, vidrák és pelikánok etetését nézhettük végig, vízi játszótéren próbálgattuk ügyességünket a ladikok irányításában és csak kevesen lettek vizesek ☺.

Csütörtökön sajnos rossz időre ébredtünk, igazi őszi eső szemerkélt, de ez a programunkat nem zavarta, mert Budapesten a Mezőgazdasági Múzeumban a Titokzatos szavanna című kiállítást látogattuk meg és végigjátszottuk az óriás társasjátékot, amiért érdekes jutalmakat kaptunk. Este a váci iskolásokkal közösen sulibuliban vettünk részt, ahol újabb barátságok alakultak ki.

Pénteken újra szomorkás volt az idő, aggódtunk is, hogy az egyik legizgalmasabb program, a sárkányhajózás elmarad, de végül kegyes volt hozzánk az ég, elállt az eső és mi négy hajóval kievezhettünk a Dunára. Nehezen sikerült összehangolni, hogy mindenki egyszerre evezzen, hiszen akkor halad a legjobban a hajó, ha igazi csapatmunkában tudunk húzni. Érdekes volt, hogy egy kis szigeten is kikötöttünk, ahol kagylóhéjat és őszi bogyókat gyűjtögettünk.

Péntek délután részt vettünk az Árpád napok záróünnepségén, amit hagyományosan a református templomban tartanak meg és a testvériskolánk diákjai szerepelnek a műsorban. Szombaton mindenki a fogadó családjával kirándult szebbnél szebb helyeken, ezért vasárnap este fáradtan, de élményekkel telítődve érkeztünk haza.

2015-10-11