Március 15.-i ünnepség
A Petőfi-szobor előtt egybegyűlt ünneplők előtt mutatták be diákjaink műsorukat. Közreműködtek Barcsay Zselyke, Csibi Renáta, Ilyés Dalma, Ilyés Mátyás, Kassay Anna, Kenyeres Ádám, Kutasi László, Molnár Endre, Nagy György Sámuel, Péter Ákos, Péter Sebestyén.
A műsort összeállította Bodó Nárciszka és Borbély Hajnalka tanárnők. A műsor, az ünnepi beszédek után, a kegyelet koszorúit helyezték el az emlékezők a Petőfi-szobornál. Velünk együtt ünnepelt a három testvériskola küldöttsége.
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek! Kedves Diákok és Kollégák! Kedves Szülők!
Képzeljük el, hogy egy napon felébredünk, és nem tudjuk, kik vagyunk: nem cseng ismerősként a nevünk, nem tudjuk, hol vagyunk, kik vesznek körül, hány évesek vagyunk, mi a hobbink, és arra sem emlékszünk, hogy korábban mi volt a bánatunk, örömünk, vagy mit jelöltünk ki életcélunknak.
Képzeljük el, milyen elveszettnek éreznénk magunkat egy ilyen helyzetben, ha valamilyen oknál fogva sérülne az emlékezetünk.
Most gondoljuk el, milyen elveszetté válna egy nemzet, ha az történne vele, mint velünk ezen az elképzelt reggelen. Ha a nemzet elfelejtené a nevét, a nyelvét, nem emlékezne a helyére a világban, nem tudna utalni a saját történelmére, múltjára.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Évtizedek óta itt, ezen a helyen, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán együtt emlékezünk 1848. március 15-re. Tesszük ezt azért, mert hiszünk abban, hogy fontos szem előtt tartani a múltat, és érdemes fenntartani a magyar nemzet nevét, nyelvét, helyét a világban. Tesszük ezt azért, mert értjük azt, amit Nemere István mond, hogy az emlékeink mi magunk vagyunk, és ha nem emlékezünk, akkor üressé válhatunk.
Ünnep számunkra ez a nap, ünnep volt azok számára is, akik azon a jeles március 15-én győzelemre vitték a forradalmat.
A mai napon
Megemlékezünk személyekről: Petőfiről, Irinyiről, Jókairól, Batthyányról, Vasváriról, Kossuthról, Klapkáról, Bemről…
Eszünkbe jutnak helyszínek: Párizs, Bécs, Pest, Pilvax kávéház, Nemzeti Múzeum lépcsője, a Nemzeti Színház…
Események pörögnek a szemünk előtt: halljuk a Tizenkét pontot nyilvánosságra hozó nyomdagép kattogását, számoljuk a zuhogó esőben gyülekező egyetemistákat, látjuk magunk előtt a Nemzeti dalt felolvasó Petőfit…
Érezzük, értjük, szeretjük azt, amit ott, akkor elindítottak a márciusi ifjak.
Mi előtt hajtunk fejet a mai ünnepen?
Az akkori magyarok bátorsága, hazafiassága és szabadságszeretete előtt. Azok előtt, akik tisztességes életet akartak élni, és ezért tudtak annyira bátrak lenni, hogy a reménytelenségből is reményt kovácsoltak maguknak.
Tisztelt Ünneplők!
Bátornak, hazafiasnak és szabadságszeretőnek lenni nem azt jelenti ma, mint a márciusi ifjak korában.
Tőlünk ma senki nem kéri, hogy életünket adjuk a hazáért.
Nekünk nem kell fegyvert ragadnunk ahhoz, hogy megvédjük szabadságunkat.
Nekünk egy másféle harcot kell megvívnunk: folyamatosan szót kell emelnünk érdekeinkért a közéletben és a magánéletben, a hétköznapokban kell megvívnunk saját forradalmunkat.
Kedves Diákok!
Nem ítéllek el azért, ha a március 15-ei eseményekről eszetekbe jut az is, hogy vajon hogyan alakulna egy ilyen nap ma, a Facebook korában?
Hány lájkot kapna a Nemzeti dal?
Hányan osztanák meg egy óra alatt a Tizenkét pontot?
Hány komment érkezne a napi programot feltüntető bejegyzés alá?
Igen, eljátszhattok ezzel a gondolattal is!
De ma, 2016. március 15-én egy elképzelt klikkelgetés mellett sem szabad elfelednetek, hogy miről szól a negyvennyolcas, márciusi szellem: a nemzetetek, örökölt szellemi értékeitek, beszélt és írott nyelvetek fennmaradásában nektek is szerepet kell vállalnotok..
A Nemzeti dal ,,… rabok tovább nem leszünk…” felkiáltása érvényes kell legyen rátok is. Hiszen raboskodni nem csak egy cellában lehet, hanem rabul ejthet titeket a jelenlegi felszínes világ is, a technika csodái, a házunkba nap mint nap beömlő kütyük varázslatos birodalma is elterelheti a figyelmeteket a lényegről, a közösségről, a kultúráról.
Azt szeretném, ha Ti úgy találnátok meg helyeteket majd a világban, hogy közben nem tagadnátok meg származásotokat, nyelveteket és néha régimódinak tűnő szüleiteket, elődeiteket.
Hallgassátok meg Konrád György író szavait: ,,Ha elveszítem a múltamat, akkor elveszítem önmagamat. Akkor nem látom, hogy mi köt az élethez. Az emlékek százlábú bogarak lábai. Velük a világba kapaszkodom. Voltam, tehát vagyok.”
Higgyétek el nekem, fontos tudni, hogy kik vagyunk, hol vagyunk, mi a múltunk, és azt is jó szem előtt tartani, hogy hová tartozunk.
Tisztelt Egybegyűltek!
Akarunk-e magyar életet? Akarunk-e jövendőt abban a bizonytalanságban, káoszban, amely bennünket, magyar nemzeti közösséget körülvesz?
A válaszunk egyértelmű kell, hogy legyen. Mert ennek a nemzetnek van neve, nyelve, hazája, múltja és történelme.
Én abban hiszek, hogy ehhez mi mindannyian mindennap valamit hozzáadunk.
Forrás: szekelyhon.ro