Drogprevenció az iskolánkban

Iskolánk és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium meghívására, kedden délben a diákok számára tartott előadást Kurdics Mihály, kecskeméti nyugdíjas rendőralezredes.

Az előadás témája: „FÜGGETLENÜL A FÜGGŐSÉGEKTŐL”.

Zsúfolásig telt a terem. Iskolánkból a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulók vettek részt az előadáson.

Az előadó azt vallja, hogy ész érvekkel kell meggyőzni a fiatalokat. Kurdics Mihály szerint észre kell venni, hogy a kábítószer már nem egy távoli probléma, hanem itt van, minket is érint. Ugyanakkor felhívta a diákság figyelmét a közösségi oldalak által nyújtott veszélyekre is.

Délután a szülőket várta az azonos témájú beszélgetésre. Ezen az előadáson felívta a szülők figyelmét néhány olyan drogra, etnobotanikus szerre, amely nagy veszélyt jelenthet a gyerekekre nézve. Megtudhatták a szülők, pedagógusok, hogy miről vehetik észre, ha a gyerek drogozni kezd, és mit tehetnek ilyen esetben.

Természetesen, itt is akadt olyan szülő, aki már tudott/ hallott ezekről az anyagokról, de olyan szülő is akadt, aki nagyon hálás volt az előadásért, mert saját bevallása szerint ő most hallott először a drogokról.

AHOGY KURDICS ÚR MONDTA: KÖSZÖNI MINDEN SZÜLŐNEK, AKI ELJÖTT ÉS RÉSZTVETT AZ ELŐADÁSON, MERT EZT A 2 ÓRÁT, AMENNYIT AZ ELŐADÁS TARTOTT, A SAJÁT GYEREKE ÉRDEKÉBEN TÖLTÖTTE EL A SZÜLŐ.

Köszönet MINDENKINEK, aki segített az előadás létrehozatalában.

2014-11-26