Csíkszereda visszavár

Elég sokat stresszeltem magam a budakeszi diákok látogatása miatt... Vajon tetszeni fog nekik a város? Az a diák, aki hozzánk jön, szeretni fogja az ennivalót,amivel megkínáljuk? Tetszeni fog neki a lakásunk? Jól fogja érezni magát nálunk?

Szerdán a suliban már kezdtem felfogni, hogy: igen, ma van az a nap, amikor jönnek hozzánk a vendégek. Rájöttem, hogy hiányoztak nekem, még akkor is, ha ezer éve nem láttam őket, és akkor is csak kevés időt töltöttünk együtt Budakeszin.
Befutott a busz. Hevesen dobogott a szívem, és folyamatosan mosolyognom kellett.

Csak álltunk, mi, petőfisek, és néztük, ahogy nyüzsögve a bőröndjüket húzzák és nézelődnek a budakesziek.
Nagyon kedves, visszafogott lány érkezett hozzám. Hatalmas táska volt a hátán, majdnem akkora, mint ő maga.
Amikor hazavittük a lányt, én a készülés helyett a lány és a bőröndje körül sertepertéltem, gyakran megkérdeztem, hogy van-e szüksége valamire, éhes-e és hasonlók.
Másnap reggel hétkor keltünk, és besétáltunk a suliba. Kicsit féltem, hogy a vendégem
, Panka mit fog szólni a gyalogláshoz, de nem volt problémája vele. A nap első sugaraiban fürdőző városból is megmutattam neki egy keveset.
A hátsó udvarra gyülekeztünk, és kicsengetéskor már ott is voltunk, úgyhogy a
budakeszi diákok össze is keveredtek a petőfisekkel, akik leözönlöttek az udvarra, és olyan sokan voltunk, hogy azt hittem, soha nem találom meg az aprócska Pankát.
Ezután elindultunk kirándulni.

Buszoztunk Tusnádig, Tusnádon pedig leszálltunk, hogy megmásszuk a Sólyomkőt. Sajnos nem volt elég nagy energiaforrás számomra az az egy házicsoki, amit az oszitól kaptunk, mert alig bírtam felmászni az omladozós hegyoldalon. Mire felértünk, már minden ponton fájt a lábam, de szerencsére esések nélkül túléltem. Döbbenten láttam, hogy a budakeszieknek mennyire "mászhatnékjuk" volt, pedig én már a hegy lábánál vissza akartam fordulni.
Ezek után a Mohos tőzegláp már könnyű terep volt, és a Szent Anna-tó is, bár lefele sokat gyalogoltunk, és tényleg azt éreztem, hogy leszakad a lábam.
De a táj, ami fogadott, megérte a “szenvedést”. A Sólyomkőről csodás kilátás nyílt Tusnádra. A tőzeglápnál sok érdekes növényről hallottunk, és a Szent Anna-tó…

Hát a tavak mindig nagyon szépek.
Délután Pankával  hazasétáltunk, és vacsorára pizzát rendeltünk.
Pénteken már hosszabb útra indultunk. Segesvárig utazva- hallottunk csatákról, történelmi emlékhelyekről. Segesváron pedig felsétáltunk az óratoronyba
, és szétnéztünk a város központjában is.  Ezután Berethalmon egy erődtemplomot-, Keresden pedig a Bethlen kastélyt néztük meg. A kastély nagyon szép volt.
Azt hiszem, visszafele volt az eddigi életem egyik legjobb buszútja.

Sokat énekeltünk, kacagtunk, és az orromat borogattuk hátul, mert elindult az orrom vére. De ez sem tántorított el attól, hogy teli torokból Despacitót énekeljek, miközben el voltam halmozva zsebkendőkkel és vizes borogatással. Utólag sajnálom, hogy az oszi nem fotózta le az elsősegély-akciót, mivel ő is az elsősegélynyújtás aktív tagja volt.Pedig szívesen megnéztem volna a rólam szóló képeket :)
Szombaton Pankát elvittük a Gyilkos-tóhoz és a Békási szorosba. Nekem is nagy élmény volt, mert én még nem jártam ezeken a helyeken, és nagyon tetszett. Ettünk lángost, és minden megtett méter után fényképészkedtünk. Majd bevetettük magunkat a bazárok világába.

A tóban láttunk kacsát, ami gyorsabban haladt, mint a csónakok a vízen, és visszafele egy olyan étteremben ettünk, ahol nagyon szép volt a kilátás.
A délután csendesen telt. Panka pakolgatott és közben vidáman beszélgettünk.
Vasárnap reggel arra keltem, hogy anyukámmal csomagolnak
, és azt vitatják, hogy a Panka apukájának küldött gyimesi-házikenyér a bőröndbe, vagy Panka hátizsákjába kerüljön.
És mire igazából felébredtem, már el is hajtott a busz, én pedig csak néztem utána, és arra gondoltam, hogyan is telhetett el ilyen hamar ez a négy nap.
Végül szerintem jól érezték magukat Csíkban a vendég gyerekek. Már nagyon régóta vártuk őket,és most várhatunk megint egy évig, hogy láthassuk egymást. Remélem, hogy ők is annyi élménnyel és tudással gazdagodtak, mint én, és hogy ha tehetik, jövőre is eljönnek hozzánk. Vagy esetleg mi megyünk újra Budakeszire...

 

Bencze-Tankó Abigél, VII.B

2018-05-11