Petőfi-napok 2014

Hagyományainkhoz híven idén is megszerveztük iskolánkban a Petőfi-napokat 2014. március 13-15. között. Diákjaink mindkét tagozaton számos programon vehettek részt:
  • Kézműveskedés
  • Szavalóverseny
  • Sakkverseny
  • Számítástechnikai verseny
  • Rajzpályázat
  • Asztalitenisz-bajnokság
  • Anyanyelvi vetélkedő
  • Általános műveltségi vetélkedő
  • Történelmi vetélkedő Petőfi nyomában címmel
  • Fordítói verseny
A Petőfi-napokon velünk ünnepeltek testvériskoláink képviselői is.

Március 15-én, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján Csíkszereda város ünnepségsorozatának nyitórendezvényét iskolánk szervezte. A Petőfi-szobor előtt egybegyűlt ünneplők (diákok, tanárok, szülők, vendégek) együtt hallgatták meg diákjaink ünnepi műsorát. Az énekek, szavalatok és megemlékező beszédek után pedig a kegyelet koszorúit helyezték el Petőfi szobránál.
A székelység himnuszának közös eléneklésével zárult a Petőfi-napok rendezvénysorozata.

Rajzpályázat

Az 1848-as magyar szabadságharc emlékére meghirdetett verseny témája a forradalmi plakát volt. Négy iskola diákjai neveztek be a versenyre:
- Petőfi Sándor Iskolaközpont, Csíkdánfalva
- Kiss Ferenc Általános Iskola, Csíkmadaras
- Nagy Imre Általános Iskola, Csíkszereda
- Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda
A pályázatra közel száz, többségében magas színvonalú és igényes munka érkezett.
Díjazottak:

  1. Díj: Kassay Anna V. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda)
  2. Díj: Tamás Ákos V. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola, Csíkszereda)
  3. Díj: Zágoni Henrietta VI. osztály (Petőfi Sándor Iskolaközpont, Csíkdánfalva)
A beérkezett művekből kiállítás nyílt iskolánkban.

Anyanyelvi játékok

2014. március 14., péntek

Nagy népszerűségnek örvendett diákjaink körében ez a csapatverseny. Az V-VI. osztályosok közül 76-on kapcsolódtak be a vetélkedőbe, próbálták ki ügyességüket szófejtésben, szókincsük gazdagságában.

A nyertes csapatok évfolyamonként:
    V. osztály:
  1. hely: Barcsay Zselyke, Finta Diána, Rajz Enikő, Szabó Zsuzsanna
  2. hely: Gál Álmos Dániel, Szondi Botond, Tamás Ákos, Zsigmond Ábel
  3. hely: Kassay Anna, Papp Boglárka, Papp Orsolya, Végső Barbara
    VI. osztály:
  1. hely: Fodor Tímea, Szabó Andrea, Takács Henrietta, Új Ágnes
  2. hely: Gegő Andor, Kassay Mátyás, Laczkó Attila, Sánta Csongor
  3. hely: Golicza Balázs, Kerekes Krisztina, Raffain Kinga, Roth Nándor

Számítástechnika verseny

Iskolánk V. és VII. osztályos diákjainak a Petőfi-napok keretében Számítástechnikai versenyt is szerveztünk, melyen a gyermekek minden évben szívesen vesznek részt. A feladatok az ünnepi témákhoz kötődtek: az V. osztályosoknak megadott követelmények szerint kellett szöveget szerkeszteniük, képeket és táblázatokat beilleszteniük. Rajzoló programmal kokárdát készítettek, amit a megszerkesztett szövegbe illesztettek be.
A VII. osztályosok PowerPoint bemutatókat készítettek a márciusi eseményekről, előre meghatározott követelményeknek megfelelően. Az ő feladataikban már Excel táblázatokat is kezelni kellett, függvényeket alkalmaztak.

Díjazottak:
    V. osztály:
  1. díj: Gál Kincső Dóra (V. A)
  2. díj: Péli Boglárka (V. A)
  3. díj: Péter Ákos (V. C)
    VII. osztály:
  1. díj: Tankó Hunor (VII. A)
  2. díj: Bencze Abigél (VII. B)
  3. díj: Hátsek Gabriella (VII. B)

Asztalitenisz-bajnokság

Hagyományosan az asztalitenisz vetélkedőt az V-VI. és VII-VIII. osztályos fiúknak szervezzük városi szinten, de minden évben benevez néhány lány is.

Az V-VI. osztályosok kategóriájába 17-en neveztek be, az első négy helyezett:
  1. hely: Bálint Előd VI. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  2. hely: Vígh Barbara VI. osztály (József Attila Általános Iskola)
  3. hely: Tamás Benedek V. B (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  4. IV. hely: Kenyeres Ádám VI. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
A VII-VIII. osztályos tanulók összesen 10-en neveztek be, a nyertesek:
  1. hely: Bereczki Dávid VII. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  2. hely: Jakab Norbert VIII. C osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  3. hely: Ravasz Ede VII. A osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)

Fordítói verseny

A Petőfi napok keretében 15 –ik alkalommal szerveztük meg a fordítói versenyt az V. – VIII. osztályos tanulók számára, ahol iskolánk diákjain kívül jelen voltak a Nagy Imre Általános Iskola, a Nagy István Művészeti Líceum és a Segítő Mária Katolikus Gimnázium tanulói is.
A gyerekek csoportokban fordítottak egy-egy magyar szöveget angolra, németre és románra.

Eredmények:
    V. osztály:
  1. díjat nyert a Nagy Imre Általános Iskola csapata: Sófalvi Ákos, Vorzsák Rebeka, Lehocsky Adrienn
  2. díjat nyert a Petőfi Sándor Általános Iskola 1. csapata: Bartalis-Szélyes Hunor, Lakatos Tamás, Papp Orsolya, Papp Boglárka
  3. díjat nyert a Petőfi Sándor Általános Iskola 2. csapata: Bogács Arnold, László Barbara, Miklós Ádám, Péter Ákos
    VI. osztály:
  1. díjas a Petőfi Sándor Általános Iskola csapata: Baranai Krisztián, György Viktor, Fodor Timea, Kassay Mátyás
  2. díjas a Nagy Imre Általános Iskola csapata: Kiss Júlia Boróka, Orosz Anita, Pethő Janka, Tófalvi Ágoston
  3. díjas a Nagy István Művészeti Líceum csapata: Daradics Hannah, Forró Fanni, Imets Sarolt, Jarca Péter Szilárd
    VII. osztály:
  1. díjas a Nagy Imre Általános Iskola csapata: Csiki Eszter, Kedves Kornél, Forró Dániel, Șerpescu Henrietta
  2. díjas a Segítő Mária Katolikus Gimnázium csapata: Dánél Dorottya, Kovács Áron, Molnár Timea, Trentea Krisztián
  3. díjas a Nagy István Művészeti Líceum csapata: Fazakas Tamás, Gyulai Réka, Máté Arnold, Urkon Zoltán
    VIII. osztály:
  1. díjat nyert a Petőfi Sándor Általános Iskola csapata: Demeter Zoltán, Ilyés Paula, Gyulai Kinga, Udvari Hanga
  2. díjat nyert a Nagy Imre Általános Iskola csapata: Izsák Réka, Lenk Renáta, Köpe Csaba, Máthé Júlia
  3. díjat nyert a Nagy István Művészeti Líceum csapata: Basa-Tamás András, Imets Tamás, Juhász-Boylan Joseph Charles Pál Károly, Ravasz Tamás

Általános műveltségi vetélkedő

A 2014-es Petőfi napok keretében március 13-án tartottuk meg az Általános műveltségi vetélkedőt, melyre városunk öt iskolájából neveztek be négyfős, hetedikes és nyolcadikos diákokból álló csapatok.
A versenyzőknek 19 kérdésre kellett válaszolniuk a matematika, természettudományok, társadalomtudományok, irodalom, idegen nyelvű kommunikáció és művészetek témaköreiből. A verseny interaktív formában, jó hangulatban zajlott, a résztvevők minden kérdés után megtudták a helyes választ.

    A vetélkedő végeredménye:
  1. díjat nyert a Petőfi Sándor Általános Iskola Petőfisek nevű csapata: Udvari Hanga, Keresztes Olivér, Molnár-Barabás Ákos, Zsigmond Áron
  2. díjat nyert a Nagy Imre Általános Iskola Csoki nevű csapata: Bartha Katalin, Csiki Eszter, Izsák Réka, Salló Attila
  3. díjat nyert a Márton Áron Gimnázium Marcisok nevű csapata: Bartis Zsolt, Dávid Hunor, Ferencz Henrietta, Váncsa Réka.

Történelmi vetélkedő

A Petőfi napok alkalmával megszerveztük a „Petőfi nyomdokában” nevű történelmi vetélkedőt a ‘48 – as forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Részt vettek iskolánk VII. osztályosdiákjai. A vetélkedő tematikája a ’48 – as forradalom volt, súlypontjai pedig a pesti és székelyföldi események. Három fős csapatokban vetélkedtek a gyerekek. A VII. B osztály tanulói kerültek ki nyertesen, és könyvjutalomban részesültek.

    Díjazottak:
  1. helyezett a T.V.D. csapat: Cseke Tibor, Márton Vazul, Szopos Dávid
  2. helyezett a PEACE csapat: Csibi Kinga, Hátsek Gabriella, Simon Krisztina
  3. helyezett az ALIEN FORCE csapat: Domokos Alpár, Jancsó Norbert, Szakács Imre.

Petőfi-napok az I-IV. osztályban

A Petőfi-napok keretében az előkészítő osztályokban Kis huszárok címmel szerveztek kézműves foglalkozást, míg az I-II. osztályosok Kis emberek nagy munkái című versillusztrációs munkáiból állítottak össze egy kiállítást a folyosó falára.
Így látjuk mi vallottak a szabadságharcról kézműves munkáikkal a III-IV. osztályos ügyes kezűek, akik nemzeti szimbólumokat készítettek.
“Szívnek és tavasznak nyílni kék” mottóval színvonalas szavalóversenyen mutatták be rátermettségüket és a szavalás, a versek iránti szeretetüket a III-IV. osztályos tanulók.

A verseny győztesei:
    III. osztály:
  1. díj: Lacz Kinga
  2. díj: Tankó Abigél
  3. díj: Demeter Örs
  4. Dícséret: Baranai Andrea
    IV. osztály:
  1. díj: Jánó Róbert
  2. díj: Csiszér Emőke
  3. díj: Silló Dávid

Sakkverseny

A Petőfi napok hagyományos sakkversenye ezúttal sem maradt el. Március 14-én reggel 9-kor 25 tanuló várta, hogy megmérkőzzön egymással. Az első csoportba kerültek az előkészítő osztályosoktól az V. osztályosokig, a másodikba pedig a VI-VIII - os tanulók.

Az első csoport kellemes meglepetését az előkészítő osztályos Isán Balázs jelentette, aki szép, magabiztos játékkal aprította az V-eseket. Öröm volt látni, hogy a vesztesek is milyen kedvesen viszonyultak hozzá.

A kicsik rangsora a következő volt:
  1. díj: Bege Csaba IV. osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  2. díj: Isán Balázs Előkészítő osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)
  3. díj: Isán István II. osztály (Petőfi Sándor Általános Iskola)

A nagyoknál is érdekes küzdelemnek lehettünk szemtanúi. Észrevettem a legjobbak közt is, hogy nem egy vesztes gratulált a legyőzőjének, ami a mi világunkban nagyon szép dolog.

A rangsor a következőképpen alakult:
  1. díj: Bilibók Arnold-Loránd VI. osztály (József Attila Általános Iskola)
  2. díj: Rancz Máté VII. osztály (Nagy Imre Általános Iskola)
  3. díj: Sándor-Nagy Ákos VI. osztály (Nagy Imre Általános Iskola)
2014-03-15